Van saját recepted?

Főszerepben a Franc

Főszerepben a Franc

Egy újabb villányi szuperhévége vár a borok szerelmeseire, ezúttal a franc lesz a főszereplő. A szakmai közösség, majd másnap a csak simán borkedvelő közönség a borvidék legjellemzőbb borfajtát, a cabernet Franc-kot kóstolhatja több mint 40 tételben. Super premium borok is a kóstolópoharakba kerülnek, és az is kiderül, állja-e a versenyt a világhírű francia testvérborokkal a villányi Franc.

Öt villányi helyszínen 24 termelő több mint 40 cabernet franc-ját ismerhetik meg az érdeklődők a 3. Franc&Franc fórum november 25-i kóstolónapján, melyet november 24-én szakmai konferencia előz meg.

A szakmai rendezvény célja, hogy super premium minőségben mutassa be a villányi franc-t - mondta el a Franc&Franc hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a Villányi borvidék elnöke. Bock József emlékeztetett arra, hogy Villányban -  az egyetlen magyar borvidékként - néhány éve bevezették az eredetvédelmi rendszert, amely kezdetben a classicus és premium kategóriákba sorolta be a minőségi borokat.

A super premium kategória három éve létezik: ez csak 100 százalékban villányi cabernet franc-ból készülhet, legfeljebb 35 hektoliter/hektár terheléssel, minimum egy évet tölt fahordóban és egyet palackban.

Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke és Győrffy Zoltán, a Franc&Franc program szervezője felidézték, hogy a rendezvényen eddig a világ meghatározó cabernet franc-jaival kínáltak összehasonlítást: először a Loire-mentére koncentrálva, majd tavaly szélesebb nemzetközi kitekintést nyújtva.

A november 25-i kóstolónapon huszonnégy termelő több mint negyven borával lehet megismerkedni a Bock, a Gere Attila, a Tiffán, a Polgár és a Csányi Pincészetben; az állomások között buszok szállítják az érdeklődőket.

Horkay András szót ejtett a Villányi Franc Roadshow-ról is. Elmondása szerint idén indult a negyedévente Budapesten jelentkező Villányi Franc Klub, amely alkalmanként négy-négy pincészet bemutatkozására nyújt lehetőséget, emellett a nagyobb vidéki városokban is tartanak villányi franc-kóstolókat.

|
https://kockasabrosz.blogstar.hu/./pages/kockasabrosz/contents/blog/44737/pics/lead_800x600.jpg
borfesztivál,BOROKRÓL,boros program,cabernet franc,franc&franc,villány
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?