Van saját recepted?

Sokunk egyik kedvence lett az év borásza!

Sokunk egyik kedvence lett az év borásza!

Ez a díj egy élet munkájának az elismerése - fogalmazott a díjazott, aki Magyarország legnagyobb, de egyik legkevésbé elismert hegyvidékének szeretett és megbecsült borásza.

Szőke Mátyás mátrai borász nyerte el 2017-ben az Év bortermelője Magyarországon címet.

A díj jelölési szakaszában több mint 630 szakírónak, étterem-tulajdonosnak, sommelier-nek, egyéb szakembernek küldtek jelölőlapot, amelyen mindenki három-három borászt javasolhatott az elismerésre.

A díjat odaítélő Magyar Bor Akadémia elnöke, Zilai Zoltán elmondása szerint csaknem 300-an küldtek vissza jelölést, ezeket összegezve a legjobb öt borászt kell a szabályzat szerint felterjeszteni a második fordulóba. Idén azonban az ötödik helyen holtverseny alakult ki, ezért az MBA tagjai hat termelő közül választhatták ki az idei győztest.

A második fordulóba Borbély Tamás (Badacsony), Figula Mihály (Balatonfüred-Csopak), Jásdi István (Balatonfüred-Csopak), Koch Csaba (Hajós-Baja), ifj. Szepsy István (Tokaj-Hegyalja) és Szőke Mátyás (Mátra) jutott be.

Mint Zilai Zoltán kiemelte, a Balatoni Borrégióból három termelő is jelölést kapott, a döntősök közül Figula Mihálynak és ifj. Szepsy Istvánnak pedig már az édesapjai elnyerték a kitüntetést.

A szavazólapot visszaküldő 125 borakadémikus voksai alapján az Év bortermelője 2017-ben Szőke Mátyás lett.

Szőke Mátyás az eredményhirdetés után elmondta: igyekezett sokat tenni a magyar bor külföldi megjelenéséért, a magyar magántermelők közül az elsők között szállított nemzetközi hotelekbe és a külföldi piacra is.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy Mátraalja a legnagyobb szőlőterület a hegyvidékek között, ismertsége azonban még mindig nem elég nagy. Nagyon sok tehetséges fiatal borász jelentkezett azonban Mátraalján, ami azt jelzi, hogy a borvidék szép jövő előtt áll.

Szőke Mátyás azt emelte ki, hogy most elnyert díja reményei szerint hozzájárul majd a borvidék elismeréséhez, de a pincészetnek is sokat jelent:

"Ez a díj egy élet munkájának az elismerése"

Mint felidézte, 1990-ben az elsők között alapított magánpincészetet a Mátrai borvidéken, mára pedig 60 hektáron évente mintegy 500 ezer palack bort termelnek.

|
https://kockasabrosz.blogstar.hu/./pages/kockasabrosz/contents/blog/45721/pics/lead_800x600.jpg
az év borásza,BOROKRÓL,bortermelés,mátrai borvidék,szőke mátyás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?